2014. augusztus 29., péntek

Tipikusan zavarba ejtő

A svájci pékségek és cukrászdák 99%-a azt feltételezi a kedves vevőről, hogy minden árusított süteménynek pontosan tudja a nevét, éppen ezért feleslegesnek tartják a feliratokkal teletűzdelni a vitrint, még elrontaná az összképet. A termékek neveit egyetlen összesített árlistából meg lehet tudni, amit a pult valamelyik szélére szoktak ragasztani.
Mit tehet ilyenkor a svájci sütemények neveiben még három év után is járatlan külföldi? Egyrészt kérhet a listából felolvasás módszerével, ilyenkor persze nem biztos, hogy azt fogja kapni, amit kinézett magának.
Másrészt választhatja az "egyet kérek abból" módszerét, amivel tuti a lebukás (mármint hogy fogalma sincs a süti nevéről), de azt kapja, amit kinézett.
Ezek után pedig jegyezzük meg: egyik módszer sem alkalmas a süti összetételének megállapítására, ez csak az eladónak feltett célirányos (és külföldiségünket garantáltan eláruló) kérdésekkel vagy kóstolással tudható meg.

2014. augusztus 26., kedd

Elvezetve

Régebben volt már szó () az aszfalt útépítés környéki kreatív használatáról. Most újabb példákat láthatunk, itt nem a járdára való felhajtást kell ideiglenesen megkönnyíteni, hanem a ritkaságszámba menő ipari konnektorokból vételezett áramot viszik a felhasználási helyre.
Az érintésvédelemre is bombabiztos megoldást találtak: a csatlakozókat vastagon körbetekerték szigszalaggal.
Illetve, ahol nem csak a gyalogosok súlyát kellene a kábelnek és a ráöntött aszfaltnak megtartania, ott inkább két betonnal kiöntött olajoshordóba tűzött lécek emelik megfelelően magasra a kábelt és hidalják át a kocsibehajtót.

2014. augusztus 20., szerda

(Majdnem) magánuszoda

Már egy ideje tudok a létezéséről, de egészen mostanáig vártam vele, hogy kipróbáljam az opfikoni uszodát, ami a UBS irodától nagyjából 10 percnyi sétára található. Sajnos ebédidőben kicsit szűkebbre kell venni az időkeretet (ebédelni is kell valamikor, meg visszamenni dolgozni :-) ), de a 40 perc úszás alatt volt 10 perc, amikor egyedül voltam a kültéri 8 sávos, 50 méteres medencében, ami szinte lehetetlen mutatvány lenne bármelyik zürichi uszodában. Hab a tortán, hogy a belépő 6 frank, azaz eggyel kevesebb, mint a szabvány zürichi uszodabelépő ára. Amíg a kinti medence nyitva van, ez a hely lesz a favoritom, utána majd meglátom. :-),

2014. augusztus 18., hétfő

Használt kordon

Dohányozni és fotózni tilos - mondja angolul egy a "Zürich Open Air" szabadtéri zenei fesztivál megközelítésére kijelölt útvonalat határoló kordon. Ez több mint gyanús - a svájciak biztos nem mennének olyan fesztiválra, ahol ezt a két tevékenységet ne szabadna művelni -, de az apró betűs részben kiderül a turpisság: ezt a készlet mobilkordont még 2012-ben bérelték ki a lengyel-ukrán foci EB biztosítására, a felirat meg azóta rajta maradt.
Tanulság: a mobilkordonok meglehetősen nemzetközi karriert futnak be. :-)

2014. augusztus 14., csütörtök

Maratoni vonal

A Fraumünster mellett is elhalad a folytonos lila vonal - azaz a hétvégén ezt a nevezetességet is érintik majd a maratoni futók az EB-n.

Kibélelve

Zürich belvárosában szinte lehetetlen olyan szélesebb utcát találni, ahol ne lennének villamossínek, most viszont éppen javában zajlik az atlétikai EB, aminek vannak utcai futó- és gyaloglóversenyei. Hogyan akadályozzuk meg hát, hogy a sportolók lába kificamodjon a síneken? Fektessünk pár kilométer kötelet a vágányokba!

2014. augusztus 13., szerda

Siklás

Zürich HB, információs monitor
Az elmúlt hetek esőzései alatt többször is láthattuk a "Korlátozások a vonatközlekedésben" című monitoron a korlátozás okaként az "Erdrutsch" azaz földcsuszamlás megjelölést. Általában szerencsére vonat épp nem szokott arra járni, amikor megcsúszik a hegyoldal: a veszélyt még időben észre szokták venni, hogy le tudják állítani a forgalmat. 
Kisiklott. Kép: 20 Minuten
Kép: Kantonspolizei Graubünden
Sínen közlekedő tűzoltóautó
Ma délután sajnos a híres piros Rhätischer Bahn az egyik járata pont rosszkor volt rossz helyen, és a Thusis és Tiefencastel közötti szakaszon meglazult hegyoldalnak sikerült kisiklatnia a szerelvényt. A hegyoldalban haladó vonat három kocsija hagyta el többé-kevésbé a pályát, az egyik megindult a völgy felé, de csodával határos módon fennakadt a fák között. A mentőalakulatok ettől függetlenül búvárokkal is készültek arra az esetre, ha a kocsi esetleg belecsúszna az azon a szakaszon felduzzasztott Alora folyóba csúszna, de végül szerencsére nem volt rájuk szükség. 
A baleset környéke nagy vonalakban: Chur, Tiefencastel, Thusis
A baleset nagyjából a völgyben lerakott piros térképtűnél történt. Nem egy egyszerű terep
A vasútvonal Google Street View-n is bejárható, a baleset valahol itt történt

A vonaton utazó 140 utasból csak 11 sérült meg, ebből 8 svájci, 2 japán, 1 ausztrál. A balesetet épségben megúszó utasok kénytelenek voltak a sínek között visszagyalogolni egy tisztásra, ahonnal aztán buszokkal a tiefencasteli iskolába szállították őket. 
Sétáló utasok. Kép: twitter
Tíz érintett utasnak még várnia kell a csomagjára, a mentőalakulatok ugyanis továbbra is veszélyesnek tartják a hegyoldalon egyensúlyozó kocsikba való belépést a laza talajviszonyok közepette.
A vonal még 2 napig marad járhatatlan, ennyi idő alatt próbálnak meg végezni a helyreállítással. 

Hellász

Zürich rendezi ezekben a napokban az atlétikai EB-t, ennek következtében megnőtt a városban és környékén a melegítőben grasszáló sportolók száma. A görög küldöttség például a - gondolom olcsóbb - glattbruggi NH Hotelt választotta szállásnak, így most egy hétig kék mackós sétálók tűnnek fel olykor-olykor az opfikoni UBS iroda mellett.

2014. augusztus 8., péntek

Sprüngli Töpfli

A Sprüngli, illetve a Lindt & Sprüngli főleg a csokoládéról és a csokipralinékról ismert világszerte. Pedig a kispoharas fagyijaival is híres lehetne. A Paradeplatzon található Sprüngli aktuális kirakatában most ott sorakozik talán a teljes ízválaszték.
A pisztácia konkrétan ismeretlen dimenziókat nyit meg, ugyanis igazi zúzott pisztáciából van, nem cukorból, színezékből és mandulaaromából. Ellenállhatatlan, "sajnos" annyira, hogy nem is nagyon sikerült eddig a többi ízt kipróbálnom, pedig azok is biztos nagyon finomak. :-)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...